JOBB NÉKTEK ÍGY

JOBB NÉKTEK ÍGY

„Jobb néktek így, hogy immár elmegyek”
Bár szívetek sajog, vérzik e szóra.
Ám fájdalom bölcsője az örömnek,
S enyészet az öröklét hordozója.
Virág fakad a sírhalom tövében.
Érettetek s még sokakért folyt vérem,
Jobb néktek így!…
Jobb néktek így! Nem ismertek ti még,
Nem, lélekben, csak múló porhüvelyben;
Ím lássátok a megtisztult Igét,
Mi salak volt – a test – eztán pihenjen.
A lelket egykor rátok majd kiontom,
Hogy kebleteken égi láng lobogjon.
Jobb néktek így!…
Jobb néktek így! Míg féltve őrzi anyja,
Nem oly merész, nem oly erős a gyermek.
De künn a síkon, önmagára hagyva
Tanul szemébe nézni fergetegnek.
Keblét viharra, vészre bátran tárva, –
Ott születik a hős a bősz csatákba’…
Jobb néktek így!…
Jobb néktek így! Bár most nem értitek,
Hisz könnyben úszik szemetek pillája,
Ám lesz idő, igen, megéritek,
Hogy tisztán láttok napba’, éjszakába.
A hívőké az élet koronája,
Higgyétek hát a szó akárhogy fájna:
Jobb néktek így!
Vajkó Pál